BebiBlog

Legújabb művem

Rendezte: Köpeczi-Bócz Benjamin

Rég nem írtam ide.

Nem is nagyon terveztem.

Nem is nagyon tervezem.

(de belegondoltam)

A filmrendező és a filmszínész művészete

Pudovkin többek között rendezőként, forgatókönyvíróként és színészként is dolgozott. Elsősorban montázstechnikája tette híressé. 1926-ban alkalmazta elsőként az Anya című filmjében. Három könyve jelent meg magyarul, amelyek közül én az 1965-ös kiadású „A filmrendező és a filmszínész művészete” címűnek egy részét elemzem. Érdekes hogy Pudovkin soha nem írt összefoglaló filmelméleti művet, mindig csak egy bizonyos témakörrel foglalkozó tanulmányt, kritikát vagy cikket. A könyvben összeállították ezeket a jegyzeteket és egy összegző filmelméleti könyv lett belőle, amiben jól érthetően szakaszokra, témákra bontották az anyagot. Pudovkin tanulmányai és cikkei alapján nem volt nehéz megtenni ezt, mivel abban is volt valamiféle rendszer. A filmes pályájára való lépésében Lev Kulesovval, az orosz filmrendezővel (továbbá filmteoretikus, -pedagógus, forgatókönyvíró, művészettörténész) való találkozás erősítette meg, és ezután lett elkötelezett híve a filmművészetnek.

Pudovkin a könyv elején kitér az ’elhagyhatatlan’ problémára: a film és a színház kapcsolatára és leszögezi a tényeket, hogy a filmet kezdeti korszakában joggal nevezték a színház pótanyagának, mivel eleinte csak arra szolgált, hogy felvegyék az egyes drámai vagy komikus jeleneteket és a cselekmény kibontakozásának sorrendjében egymás után ragasszák a részleteket. Egyszerű rögzítésre használták. A színészek meg voltak fosztva szavaiktól. Nem művészetről volt szó, hanem arról hogy az embereknek meg tudják örökíteni a reális időben játszódó jelenetet és bármikor meg tudják nézni.

Pudovkin szerint, amikor megjelent a montázs fogalma akkor lényegében megváltozott az egész felállás. Ilyenkor a filmművészet igazi anyaga már nem a reális idő és tér volt, mint a színházban. A filmművészet anyaga a szalagdarabkák, amelyekre valamilyen jelenség különböző nézőpontjai vannak felvéve és ebből áll össze a vásznon megjelenő kép. Tehát Pudovkin szerint a színházi rendező és a filmrendező között anyagbeli különbözőség van.

A kinematográfia (filmtechnika, filmezés) szót előszeretettel használja. Éppen ezután ír a kinematográfiai térről, s időről. Arról hogy a kinematográfiai időt végeredményben a felvett darabkák összeragasztásával, a montázzsal hozza létre a rendező. Így az is szóba kerül, hogy lehetősége van kivágni a felesleges részleteket így megteremtve a kívánt teret- itt eszembe jutott Balázs Béla és a Látható Ember című könyve, amiben ugyanezt írta ő is, hogy lehetőségünk van kihagyni a felesleges részleteket, amelyek nem szükségesek a tér megteremtéséhez, amelyek kihagyhatók és nem torzítják a nézőben kialakult tér képét.

Pudovkin példákkal szemlélteti a témákat a könnyebb megértés érdekében, aminek szerintem egyáltalán nincsen oktató, tankönyves jellege, inkább érdekesebbé teszi a tanulmányt. Vizualitást csempész az írásba, vizuális eszközöket használ, ugyanúgy ahogy a ’munkájában’ is. Így tesz a filmbeli tér létrehozásánál is amikor Kulesov kísérletét hozza példának: Kulesov felvett különböző helyszíneken jeleneteket, összefüggő jeleneteket. Két ember találkozik, kezet fognak, az egyik mutat egy épület felé és a végén felmennek az épület lépcsőjén. Ezt mutatta be Kulesov a közönségnek és a nézők teljes mértékben megértették a jelenetet, mint megszakítás nélküli folyamatot. Csak hogy a folyamatot teljesen más helyszíneken vették fel. Máshol vették fel a találkát, a kézfogást, az épületet és a lépcsőn való felmenést is, a néző mégis egynek érezte, az agyában észlelte a rendező által kialakított kinematográfiai teret. Ezt a teret Kulesov „a föld újjáteremtett felszínének” nevezte.

P. igényesen levezeti, hogy igazából mi is a film anyaga, és hogy hogyan kell megteremteni azt, hogyan bánjunk vele: 

(a rendező) „Nem torzítja el a valóságot, hanem felhasználja arra, hogy új realitást teremtsen; a legjellemzőbb és legfontosabb ebben a munkában az, hogy a térnek és időnek a valóságban elkerülhetetlen és legyőzhetetlen törvényei a filmmunkában hajlékonyaknak és engedelmeseknek bizonyulnak…” (Pudovkin, 1965:28)

Ezek az alapgondolatok csodálatosak és sok rendezőnek bele kéne ebbe gondolnia, hogy tökéletesítse munkáját. Néha hasznos visszatérni a gyökerekhez. Ilyen gondolat a következő is:

„A részletezés mindig az elmélyedés szinonimája. Hiszen a film részben épp onnan nyeri erejét, hogy egy jellemző sajátsággal rendelkezik: azzal a lehetőséggel, hogy a részleteket kiemelve és élesebben tudja megmutatni.” (Pudovkin, 1965:29)

„A filmfelvevőgép […] igyekszik oda is betolakodni, ahová sohasem jut el a közepes megfigyelő […]” (Pudovkin, 1965:29)

Ahogy levezette Pudovkin a felvevőgép feladatát, hogy hogyan rögzítsük az anyagot, hogy hatoljunk be az esemény legmélyére, egy pillanatra a dokumentumfilm jutott eszembe. Annak is pont ez a lényege, megmutatni a valóságot, a mélyére hatolni és esetleg leszűrni a tanulságot.

Pudovkin a filmkészítést nagyon komoly feladatnak tekinti. Három kisebb-nagyobb részt szentelt a filmbeli munkának a meghatározására: először ír a rendező és a forgatókönyv (író), aztán a rendező és a színész, végül pedig a rendező és az operatőr kapcsolatáról. Természetesen itt kitér a stáb többi tagjára is. Sokszor ismétli, hogy a stáb az egy együttes, és ha nincsen összehangolva eléggé a munkájuk, akkor az a végeredményen is meglátszik.
Mindenkinek értenie kell egy picit a másik munkájához, hogy együtt tudjanak működni. Így a rendezőnek a forgatókönyvíráshoz, a színészethez és a kamerakezeléshez és vica versa.

Lépésről lépésre leírja a film készítésének a menetét és olyan szabályrendszert ír le, ami követendő példa és megmutatja, hogy a filmkészítés egy komoly felelősségteljes csapatmunka ahol nincs helye a lazaságnak.

Természetesen a montázsnak is szentel külön 16 oldalt a könyv vége felé. Itt teljesen kivesézi és leírja, hogy miért is montázs a montázs, érvekkel támasztja alá állításait. Igényesen és érthetően meg van fogalmazva, hogy miről is van szó. Azzal kezdi, hogy még ha meg is van gyakorlatban szakítva a film a néző, akkor is egy összefüggő folyamatnak fogja fel főleg a montázs:

„Azt a művészetet, amely abból áll, hogy külön-külön felvett darabkákat úgy állítsuk össze, hogy a néző végeredményben valami egész, megszakítatlan benyomást kapjon, „montázs”-nak szoktuk nevezni” (Pudovkin, 1965:87)

Sok író félrebeszél akkor, amikor definiálni kéne, de végül nem ír definíciót. Pudovkin itt egy teljesen korrekt meghatározással áll elő.
A montázst ráadásul még pár alternatív meghatározással is kiegészíti és példákat is hoz.

„Én a montázst a magam számára úgy határozom meg, mint a reális élet jelenségei közötti összefüggések sokoldalú, minden eszközzel végrehajtott felfedezését és tisztázását a filmalkotásban.” (Pudovkin, 1965:88)

És ezeket az összefüggéseket- Pudovkin szerint- a rendező látja és tudja lefordítani a néző számára érthető, vizuális élménnyé.

 A montázst a gondolkodással köti össze mivel a rendezőnek, ahhoz hogy megtalálja az események közti összefüggéseket- gondolkodnia kell. Továbbá megállapítja azt, hogy minden művészet magas szintű műveléséhez nélkülözhetetlen az eszmeiség, a gondolkodás, ahhoz hogy alkossunk, ismernünk kell az életben az összefüggéseket, a törvényeket és azokat fel kell tárnunk hogy létrehozzunk egy művet. Így az irodalomban, a zenében, a festészetben és a szobrászatban is kapcsolatokat hozunk létre. A művészet-ugyanúgy, ahogy a beszéd is „[…] a valóság kollektív megismerésének az aktusa […]” amihez szükségünk van a gondolkodásra. Pudovkin így létrehozza a beszéd- gondolat-művészet láncolatot ami” […] az emberiség történetében reálisan meglevő láncolat […]” (Pudovkin, 1965:94). Ez egyfajta filozofikus aspektusa a művészeteknek, köztük a filmnek is-érdekes gondolatmenet.

Pudovkin ebből és abból, hogy „A művészetben a gondolkodási folyamatot és annak eredményét érzékelhetővé, különösen láthatóvá tenni annyit jelent, mint teljes értékű művet alkotni.” (Pudovkin, 1965:94) kiindulva párhuzamot von a művészetek közt hogy mire képesek. A festészet és szobrászat, a zene, az irodalom és végül a film közt. P. szerint a film képes a legtöbbre, mivel a festészet és a szobrászat képtelen ábrázolni például a fejlődést a mozgást, a zenének nincsenek látható kifejezései, az irodalomnak nincsen közvetlen hatása sem a látás, sem az élőbeszéd útján, a színházban pedig erősen korlátozott a valóság ábrázolása. Egyedül a filmben van meg mindez, a látás, az ’élőbeszéd’, a valóság részben korlátlan, a mozgás korlátlan ábrázolása, illetve a múltat, a jelent és a jövőt képes ábrázolni, így a fejlődést is.

Pudovkin azzal zárja a montázs részletezését, hogy fejlődése lesz „a jövő filmművészetének az útja”. Inkább a jövőre vonatkoztatja a leírtakat a montázsról, mintsem tapasztalataira. Pudovkin szerint sok mindent kell még tenni, megtapasztalni (színes montázs lehetősége) és így lesz tökéletesebb a film és a montázs „fegyvertára”.

Pudovkin nem válaszol egyértelműen a film kérdésre, hogy mi a film. Szerintem ezt inkább az olvasó tudja leszűrni a könyv (jelen esetben az én részem) egészéből. Az olvasó fejében kell megfogalmazódnia a válasznak, Pudovkin csak a „szerszámkészletet” adja a definícióhoz.

Pudovkin szerint az értékes film abban rejlik, ha az –előbb említett- együttes kollektívan összedolgozik, és tudják, mit csinál a másik és így egyértelművé válik az ő munkája, az ő szerepe ebben az egészben. Persze attól még hogy tökéletesen együtt dolgoznak, beleépülnek egymás munkájába, még nem következik az, hogy értékes lesz a mű. Illetve Nemes Károly idézi Pudovkin-t nem szó szerint:  „ […]a filmművészet csak akkor lehet teljes értékű, ha technikai lehetőségeit az ábrázolás maximálisan kihasználja, s ez vonatkozik a színészre is, akinek el kell szakadnia a színházi gyakorlattól.” (Nemes, 1981:57)

Mint már említettem a valóság rögzítésével kapcsolatban, Pudovkin szerint, ha szimplán rögzíti a kamera a valóságot abban nincsen kinematográfia, így nem is nagyon való a filmbe. P. szerint azt bárki láthatja, ha felveszünk egy biciklist, ahogy elhalad a kamera előtt. A kamerának valamiféle személyes pontot kell találni azon a bizonyos tárgyon vagy személyen, amivel befolyásolni tudja a nézőt, amivel érzéseket képes kiváltani. A kamera vezesse a nézőt és ne a legegyszerűbb módon láttassa vele az eseményeket. A rendező elsősorban a fényképezéssel gyakorol hatást a nézőre, így elengedhetetlen feltétele a filmnek, hogy ki legyen dolgozva a nézőpont, a kompozíció, a svenkek.  Pár példa arra, hogy mennyire fontos a fényképezés módja a filmben:

„Az operatőrnek kezében vannak azok a reális technikai lehetőségek, amelyek segítségével a rendező elvont elképzeléseit valóra lehet váltani.” (Pudovkin, 1965:57)

„Minden tárgyat nézhetünk, tehát fényképezhetünk is ezernyi különféle helyről, és egy bizonyos ilyen helynek a kiválasztását nem lehet, nem is szabad a véletlenre bízni” (Pudovkin, 1965:57)

Pudovkin operatőri trükköket is leír, amelyek nagyon érdekesnek bizonyulnak ilyen időtávlatból, például a homályosítás érdekében gézzel betekert kameralencse.

Az Anya című filmjében (1926), iskolapéldáját mutatja Pudovkin a montázsnak, de véleményem szerint ez kissé olyan, mint amikor felfedez valaki egy újfajta módszert és tökéletesíteni próbálja: néha beleesik abba a hibába, hogy túlzásba viszi a használatát. Sok helyen a filmben túlságosan gyakori, kissé erőltetett a montázs használata. Mint amikor valaki beszerez egy modern vágóprogramot és az első rövidfilmjét telerakja mindenféle effektekkel. Persze ez nem von le a film értékéből hiszen, hibátlanul használja a montázs lehetőségét, senki más -főleg abban az időben- nem tudta volna jobban használni rajta kívül. Talán még Eisenstein. De persze ez azért is lehet, hogy úgy érződik, hogy túlzásba viszi, mivel némafilm, és így talán sokkal többször kell használni a montázs segítségét a néző vezetéséhez, mint például egy hangosfilmben. Pudovkin ezzel kapcsolatban azt is megemlíti könyvében, hogy a színes film montázsainak fejlesztése (célszerű, tudatos használatának) érdekében például még semmi sem történt. A másik dolog hogy ez a ’túlzás’ miért lehet az az, hogy gyerekcipőben járt még a montázs, annak ellenére, hogy Pudovkin hibátlanul jellemzi és határozza meg. Minél többször használunk valamit, annál inkább elsajátítjuk azt. A gyakorlat segít elsősorban a tökéletesítésén, az elmélet csak az alapja.

Pudovkin elméletei a forgatókönyvről, hogy gondosan meg kell előre szerkeszteni, vitathatóak voltak. Eisenstein például elvetette a gondosan megszerkesztett forgatókönyvet a filmnovella javára (Aristarco, 1962)

„Maga Pudovkin is bevallja: >>Amikor először olvastam Alekszandr Rezsevszkij egyik forgatókönyvét (amely az eisensteini érzelmi-hangulati forgatókönyv elveinek alapján íródott), különös érzés fogott el, olyan érzés, amit eddig nem tapasztaltam. A forgatókönyv megmozgatta fantáziámat, mint ahogyan egy irodalmi mű megmozgatja […]<<”(Aristarco, 1962:111)

A forgatókönyvvel ellentétben a filmnovella nem azt írja le, hogy mit és hol kell forgatni, hanem elsősorban azt, „hogy mit kell éreznie majd a nézőnek, ha ezt a gondolatot a rendező montázsa nyomán majd látni fogja.” (Aristarco, 1962:111)

Ezek után Pudovkin elkészítette a 1932-es Egyszerű eset című filmjét, amihez már az érzelmi-hangulati forgatókönyvet használja fel.

Azt még meg kell említenem, hogy lenyűgöző nyelvezete van a könyvnek, nem tudom hogy ez a fordító (Háy Gyula és Mérei Ferenc) vagy Pudovkin érdeme-e. Néhány példa:

„Ez mélységesen helytelen elgondolás.”
„[…] elkerülhetetlenül bosszantó zűrzavar […]”
„[…] pompás nyugalmi jelenetrészeket[…]”

A sport reprezentálása a filmben.

Luc Besson B13-Ultimátum című filmjében elenyésző mennyiségben mutatkozik meg a parkour. Ha egy filmben akarok reprezentálni egy sportot, akkor nem rakok alá egy átlagos, hollywoodi sztorit, hanem inkább releváns sztorival próbálkozom (jóllehet Besson-nak nem a reprezentáció volt a célja, ráadásul mindkét filmben csak forgatókönyvíró volt). Például ne a falakkal elkerített negyedüket akarják megvédeni a főszereplők, hanem mondjuk a sportjukat. A Yamakasi már inkább szól a parkour-ról. A történet egyszerűsége nem érdekes, mivel tökéletesen bemutatja ez a film a parkour világát és szépségét. A B13-U.-val az a baj-bár a történet egy fokkal érdekesebb-hogy egyáltalán nem foglalkozik a sporttal, csupán látványelemnek, kiegészítőként alkalmazza, ugyanúgy, mint az autókat az autósüldözéshez. A Yamakasi sokkal közelibb, a B13-mat pedig már elragadta a hollywoodi szörny-bár a kamerakezelése nagyon tetszik. A Yamakasi-ban valahogy személyesebb a cél, egyetlen emberről van szó, egyetlen ember életéért csinálják azt, amit a legjobban szeretnek.

Ha egy filmet kéne rendeznem az ’agresszív korizásról’ akkor nem terelném el a néző figyelmét mindenféle verekedős, autósüldözéses jelenetekkel, hanem inkább a sportra koncentrálnék: egy városban sokan koriznak, de nincs skatepark a közelben, így az utcán gyakorolnak, ami nem tetszik a helyieknek. A srácok követelik az önkormányzattól, hogy legyen egy hely ahol nyugodtan tudnának gyakorolni, egy skatepark. De a kormány mindenféle kibúvókat keresés, és nem tesz semmit az ügy érdekében. A korisok pedig tovább koriznak az utcán, tovább ’rongálnak’. Míg ki nem éleződik a vita a kormány és a korisok között és megépül a park. Persze ez le van egyszerűsítve, számtalan elemmel lehetne még a sztorit fűszerezni: gördeszka( vagy más extrémsport) vs kori, sport vs öregasszonyok és természetesen a sport reális bemutatása, nem úgy, mint a B13-ban amikor 15 méter magasról egyik tetőről a másikra ugrik át a gyerek és egy bukfenccel ki is váltja a boka-térd-sípcsont nyílttörés kombót. (ezek a jelenetek persze a laikusoknak és az adrenalin függőknek szólnak)

Épp ami nap olvastam egy feminista szövegben, hogy „azok vagyunk, amit beszélnek rólunk”. Ez teljesen illik a sportokra a filmekben. Egy film el is torzíthatja annak a bizonyos sportnak az imidzsét. Fontos hogy reálisan tükrözze a sport adottságait. Nem lehet elmásítani valamit csak a film érdekében. Ezen betűk egymásutánját Hollywood persze nem érzékeli. De szerintem úgy lehet értékelhető sportfilmet alkotni, ha a sport érdekét tartjuk szem előtt. Ezt nem úgy értem, hogy legyen rémunalmas a film, hanem úgy hogy inkább segítse a sportot, mint hátráltassa. Itt felmerül az, hogy ha nem torzíthatjuk el a sportot, akkor minek filmet csinálni róla, miért nem elég annak a kis szubkultúrának a videóterméke a sportot űzőknek? Erre a válasz a tömegkultura, sokkal több emberhez eljut egy mozifilm, mint egy ’privát’ dvd-n kiadott videó, még akkor is, ha a film nem sikeres.  Sokkal több ember megérti így, hogy mit is akar mondani a rendező vagy éppen a sportnak mi a lényege, hogy a sport maga mit akar mondani, vagy jelenteni.
Akármennyi videót is csinált a sportbeli önjelölt rendező, meglehet, nem tudná a film nyelvére lefordítani azokat a dolgokat, amelyek ki akar fejezni a filmjében amit a sporttal akar kifejezni. Egy rendező le tudja fordítani ezeket a gondolatok a mozifilm nyelvére és így a tömegkultúra nyelvére is. De ez persze csak gyakorlatban igazolódna.
Egyre inkább fejlődnek a koris videók, mind technikailag mind szerkezetileg. Talán pár év múlva már nem lesz szükség, hogy egy kívülálló csináljon filmet rólunk, hanem egész egyszerűen saját erőből képesek leszünk rá.
Mint már említettem a releváns, sporthoz kapcsolódó sztori fontos, és akkor vonzza a film a sportolókat, a laikusok pedig egy személyes kis történetet láthatnak, nem pedig valami ’világmegmentős’, rakétás, James Bond-os egyveleget. (B13)
Kérdéses az is, hogy egyáltalán kéne-e filmet csinálni a korizásról. Szerintem a legtöbb ember tökéletesen meg van elégedve az ipar kitermelt koris videóival, vajon mivel lenne jobb, ha készítenének egy sztorival ellátott filmet is? Mennyivel lenne jobb, ha egy ’blockbuster’ által a világ minden egyes szegletében ismernék azt a kifejezést, hogy agresszív görkorcsolya?-ami mellesleg a lehető legostobább név, amit kitalálhattak. Rengeteg kívülálló, laikus cég is beszállna az iparba és lehet, hogy ez nem tenne jót nekünk. Mindenféle reklámba beleraknának egy görkorist, gondolkodás nélkül terjesztenék a sportot, a profit érdekében, nem törődve a sport valódi tulajdonságaival. Torz képet festenének esetleg a korizásról. A gördeszkának szerencséje volt, mert kialakult egy olyan kőkemény kép róla hogy még a bmx-esre is ’deszkást’ üvöltenek, ha csúszik egy padkán. De mi lenne a görkorcsolyával? Vajon ugyanilyen szerencsénk lenne? Nem olyan biztos.

A B13-ra visszatérve, az is egy érdekes gondolat, amit Székely Csaba vetett fel a filmtett.ro internetes oldalon, hogy a faji különbségek ellenére semmi zsörtölődés nincs a szereplők között: neonáci, arab, fehér és  fekete: „ […]még csak késztetést sem érez, hogy legalább egy icipici, aprócska, kedves rasszista mondatot megeresszen. „ .
Sok bőrt már erről a parkour dologról sem lehet lehúzni, örülök hogy a kori nem jutott el idáig. De az is érdekes hogy a gördeszka sem. Természetesen millió (dollár) bőrt lehúztak már róla, majdnem minden filmben jelen van- sokszor fel is háborodnak a deszkások hogy a zenei klipekben a bűnöző legtöbbször gördeszkán közlekedők-de nem készült szerintem annyi film a gördeszkáról, mint mondjuk a  parkour-ról, ez betudható a látvány-faktornak is. Még a leghülyébb nézővel sem lehetne elhitetni hogy 15 métert ugrat valaki egy gördeszkával, vagy mégis?...

A Yamakasi bennem egy feeling-es filmként maradt meg. A sztori: összegyűjteni a pénzt az őket utánozó, és balszerencsésen eső gyerek szívműtétjéhez. Elég egyszerű, a filmkritikusok Besson egyik legrosszabb filmjeként tartják nyilván. Ha a sport szemszögéből nézzük, akkor szerintem a legjobb. ’Thin man’ ezt írja a Yamakasi-ról a mozinet.hu internetes portálon: „ember legyen a talpán, aki képes izgalmassá tenni azt, ahogy néhány antipatikus, egyéniséghiányban szenvedő, kallódó huszonéves a falon mászik.”.
Ezzel mélységesen nem értek egyet, szinte nincs is mit hozzáfűzni. Egyértelmű, ha másfél órán át néznénk, ahogy ugrálnak, elaludnánk, de ha van egy kis sztori, ami megfűszerezi a dolgot és értelmet, okot ad a „falon mászkálásra” akkor már teljesen elviselhető. A cikk nyelvezetéből is látszik, hogy egy laikusról van szó: a „falon mászik” kifejezés lenéző és hozzá nem értő embert tükröz.

(kicsit eltérve a témától)
A másik probléma az emberekkel hogy sztereotípiákat alkotnak anélkül, hogy tudnának bármit is arról a bizonyos sportról. Pár példa erre:

• Nem egyszer hívják az agresszív korizást gördeszkázásnak, és zavarnak el úgy hogy „gördeszkázzatok máshol”. Volt már arra is példa, hogy: „Bohóckodjatok máshol”…
• Győrben kitiltották a gördeszkásokat a belvárosból és egy ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy most akkor mi lesz velem…
• Alapvetően rongálásnak fogják fel az emberek ez(eke)t a sporto(ka)t

 A sztereotípiák halmozódása vezetett odáig, hogy gördeszkán megy a bűnöző, vagy ha valaki a korijával, deszkájával ugrik egyet az már rongálás (ezért is tiltották ki a győri belvárosból deszkásokat…) és így a cikk írójának a megjegyzéséig, a ’falon mászkálásig’. A parkour még nem tart ott, hogy besorolja a tömeg a rongáló sportok közé, de a gördeszkát és a korit már egy kalap alá vette a nép. Természetesen a nagyobb ette meg a kisebbet és a korit hiszik gördeszkának nem pedig fordítva.

A sportfilmek ezek a tévhitek részleges eltörlésére is jók. Ha például én meg akarnám mutatni valakinek, hogy mi is az  a parkour akkor a Yamakasi-t mutatnám meg neki, nem a B13-at.  A B13-nak csak díszítőeleme a parkour, nem arról szól.

Van másik oldala is a sztereotípia dolognak. Claire Johnston, feminista filmteoretikus, például azt írja az egyik tanulmányában, hogy „[…]a sztereotípia nem egyszerűen banális kép; hanem a valóságot annak típikus vonásaiban ábrázoló s ilyen módon első látásra felismertető eszkösz […]”(Johnston, Woman’s Cinema as Counter Cinema, 1973)
Így lehet, hogy inkább ennek a sztereotípiának a gyökerét kéne kutatni nem pedig háborogni. Szerintem a korizásra (és más hasonló sportra) kivetített szterotípia gyökere egyértelműen a gördeszkából ered, mint ahogy ezt már fentebb sejtettem. Egyszerű az ok. A gördeszka jött előbb, mint extrémsport, elfoglalta a trónt, beleégette jelét az emberek agyába és gondolkodásába (megjegyzem, mint általános sport, a görkorcsolya volt előbb, köszönet ezért a belga Josef Merlin-nek, aki 1760-ban be is mutatta a görkorcsolyát és első trükként bele is szállt egy tükörbe).

Egyfajta laikus gondolkodást teremtett meg és ezt a gondolkodás-módszert előszeretettel használják az emberek.
Meglehet az egyetlen esélyünk a változtatásra a film, de ez nem megy majd egyik napról a másikra, és nem is lesz egyszerű.

Szegeden vagyok nem is. Dávid megsimítja kedvem és beleenged a városba, a nyúlós, ragacsos és érthetetlen gondolatain keresztül. Beülünk egy kávézóba ahol Karinthy is székel, épp halandzsázik valamit a pincérnek a vélgaban. Megfordulna a fejemben, hogy odamegyünk hozzá, de túl kicsi Utazás lenne az a koponyám körül. Így Ő lát meg minkem és idejön. Dávid már előre elkészítette mondanivalóját, frissen sütve adná át Frigyinek, de KáeFF már jó előre lefőzte az adagját és megállásra kényszeríti Dé tekervényeit:

                                                           -Mióta vagytok ott? Mióta mászkáltok fejem környékén?

Megtorpant elménk lépte egy röpke pillanatra aztán megint. Nem is hittük el először hogy hozzánk ért szavaival. Alig száradt meg fülünkben mondata és már el is illant, mintha amitt sem lett volna. Nem értettük. Itt volt vagy sem? Talán csak egymás agyveleje játszik némán velünk. Talán nem is úgy volt, ahogy lennie kellett volna. Talán nem is vagyok ott ahol lettem volna. Talán ő sincs itt, talán Ő csak egy képzelgésem, amit a nem létező részem hozott világra egy részeg bába által? Nem tudom, de nem baj. Mert A Dávid mindig szolgál nekem válasszal, amit hősmód megfogadok, de azért nehéz bízni elhatalmasodott elméjébenne.

Másnap felkelek és már ott is áll egy üres kávéval az orromnál. Nózóm alá dörgöli az igazságot már akkor, amikor még meg sem szagolhattam a reggelt, amikor még aurám is nyugszik az ágyon, MÁR AKKOR belekontárkodik burámba. Meghallgatom. Azt mondja nem volt álom. Csak azt hittem, hogy olyan. Este volt és telefonáltam. Csak elmondtam, ami történt velem. Meghallgatta, megértette és megnevette. Holnap találkoztam vele a többit most még nemtudom…hiszen csak egy sün: pici és –ke. 2010,03,25,21,46

Ha hiszitek, ha nem rég jártam erre.

Voltam azóta Berlinben, koriztam jópárat, meg hát ugye aludnom is kellett néhanapján.

A Winterclash nevű méltán híres görkorcsolyás rendezvényen voltam és Oli Short-al illetve Alex Broskow-val (az oldal névadójával) is találkoztam, utóbbi hagyott pár kívánni valót maga után.

Csalódtatok már egy olyan emberben akiről azt hittétek hogy tök jó arc és amikor találkoztok vele kiderül hogy nem is olyan amilyennek Ti elképzeltétek?

Na én így jártam Alexanderrel. Lehet hogy a helyzet hozta így hogy nem beszéltem vele egy mukkot se, de hallottam olyat is, hogy nem nagyon beszédes és barátkozó. Csak hogy nem ez jön le a videókból.

Na mindegy, a lényeg hogy Oli Short-al viszont eldumáltam egész jól. Meg ugye megkínáltam- ha jól emlékszem kétszer is- a Magyarországon (is) kapható, felejthetetlen ízű Bond márkájú cigarettával is. Egy csodálatos, barátságos, inteligens figuráról van itt szó kéremszépen. Egy, illetve kettő, általa dedikált és mindenféle rajzocskákkal díszitett poszterem is van róla {amiből már egy csüng is a falamon(igazából mindkettő ugyanolyan de mindegy)}.
Szóval beszélgettem vele egy kicsit, elmondtam neki hogy a korizásom kezdetén és még most is jelentős inspirációt jelent nekem. Erre mondta hogy ez sokat jelent neki és adott egy általa rajzolt portrét, amit azóta is a páncélszekrényem MELLETT őrzök- nincs is páncélszekrényem :o

A hangulat eszméletlen volt, csak a pálya volt kicsit "OSG-s". Naív hitem összeomlott miszerint a második napon levő buli mekkora nagy lesz és kissé csalódottan álltam (ittam) a történtek elött. De az élmények ott voltak és haza is hoztam őket.

Akarva akaratlanul kicsit(NAGYON!) visszavettem a Broskow-rajongásból, ez lehet hülyeség mert hogy így alakult, de hát ÍGY ALAKULT, és megerősödött a hitem Oli Short felé. Ezt bizonyítva Nimh lesz a következő korim. Lentebb látható: a bal oldaliról van szó, az az Oli Short modell:

Gondolkodtam hogy megváltoztassam-e az oldal URL címét, csak nem tudom hogy hol kell, de mindenre fényt derítünk. Csak akkor meg lehet nem talál ide az a nagyon kevés ember aki ellátogat szerény virtuális hajlékomba.

Valamit még akartam, csak nem tudom hogy mit...

Ja igen!
Felfedeztem a Hell nevű energiaital Hell-vodka illetve Hell-whisky változatát ami örömmel töltött el, hiszen így bármikor rottyra vághatom magam, mindenféle higító üdítő nélkül mint például ami a vadászhoz (vbk) kell.

Nos hát ilyenek történnek szerény életem tájékán.

Lehet majd megin írok valamikor de ezt csak az Isten se tudja megmondani.

És emiatt elég dúrván kivagyok, mivel ki kell elégítenem a kreatív részemet is.

Sajnos a gitáron való pötyögéssel nem sokra megyek.

A zene segít, egy picit.

De nem sokat.

A lényeg hogy elvonási tüneteim vannak, pl rohadt ingerült vagyok meg ilyenek. Szóval jó lenne valamit korizni.

Vagy ha legalább lenne valami szennyes fedett parkunk. Akkor bármikor lehetne csapatni, ami elég jó lenne. FejlődésÜGYILEG, meg amúgyis. Bármikor, bárhogyan, bármeddig lehetne korizni.

Jó ezt leírni mert megnyugszok.

Szóval ilyenek történnek itt errefele karácsonykor.

Ajándékokat sem tudtam úgy venni hogy mindenkinek jó legyen. 5 rugóm volt rá, így eléggé silány lett a felhozatal.

Na de mindegyis.

Boldog Jézus szülinapot minden kedves (4-5(?)) olvasómnak.

csók

Annyira örülök hogy ez egy naponta frissülő blog.

A cím kétértelmű.

Sajnos, John Anthony Frusciante kilépett a Red Hot Chili Peppers-ből 12 év után.

Eleinte ez nem volt biztos, de ma megerősítette a BLOG-ján és a Myspace oldalán.

Elmentem a Galla Miklós estjére a Mikroszkóp színpadra...hiszen, ÉN IMÁDOM EZT AZ ÁLLATOT!

Na most...nagyon sok művét hallgattam már, megvan a 2005-ben kiadott DVD-je is. Írták a "darab" ismertetőjében hogy vadiúj poénok lesznek, mondom ez marhajó, végre valami új. Van rossz élményem is ezzel kapcsolatban, mikor elmentem Dolák-Saly Róbert estjére és tömérdek "ismétléspoént" hallottam, amit már azelött párszor elsütött. Ettől nem féltem a Galla est elött...ELÖTT

Sajnálattal kellett tapasztalnom (bár nem az egész) hogy sok ismert poén volt és én ott csak ártatlanul ültem, míg a többiek szétszakadtak. Nem mondom, volt új poén is, és marhasokat röhögtem-nem hazudtolta meg magát.

Elfogult vagyok vele szemben, így nem akarom kimondani amit nem fogok...hanem leírom. Kezdem azt gondolni hogy elkezdődött a "kiégés" része a pályafutásának és nem tud (vagy nem akar) újat alkotni.

Ilyenkor mindig Hofi (A Hofi :)) jut eszembe aki az aktualitásával nyűgözött le minket. Hofinak nem lesz párja...ő sosem volt pályafutása lejtőjén (szerény véleményem szerint). Visszasírom Gézát.

Láttam hogy a közönség mögött ott volt a súgó...a papírok, ami eléggé illúzió romboló volt. Nem hiszem hogy azt gondoljátok most, hogy Hofinak volt ilyen. Bár tudom hogy volt és ritkán használta. Nem is a közönség mögött volt, mint a hülyéknek, hanem emberei voltak akik bemutatták neki a szélről.

A lényeg hogy kicsit azér megijedtem, hogy hogyan tovább. A legutóbbi színházi előadás amire elmentem és eszméletlen jó volt, az a Napsugár fiúk volt. Amiben szintén Galla játszott...Koltaival. Az tényleg zseniális volt.Tisztelem Gallát és hatalmas ember a szakmájában, csak nehogy igazam legyen...

kéne egy barát

a lényege az a mesének hogy (aszongyahogy):

volt egyszer egy macska aki kutya

a többi macska macskának nézte a macskát aki kutya ( a macska)

egyik napról a másikra holnap lett

ezen a szép holnap reggelen a macskának kinéző kutya (aki amúgy macska) felkelt és átment a többi macskához (ők tényleg macskák már azér)

amint megérkezett elordította magát hogy: ÚRISTEN MACSKÁK MINDENHOL, ÉHES VAGYOK!

ezt furcsállta  a többi macska

ezért ezt mondták neki: EZT FURCSÁLLJUK!

ezen a kutya…macska (aki kutya) megsértődött és távozott

szörnyen érezte magát hiszen az egyik pillanatról a másikra kijött belőle a kutya ÉNE

napokig csak bujkált és törte a fejét azon hogy mit is kéne cselekednie

165 nap után visszatért a macskák (akik azér már tényleg azok) rejtekhelyére

nem talált ott senkit

megnézte mindenhol

OTT IS

1 perc után felhagyta a keresést és leült

sírni kezdett

hallott valamit

most nem

aztán megin

megfordult, és hátranézett (ez igazából ugyanaz…?)

két macskát látott akik rámeredtek

megkérdezte…HOL VANNAK A TÖBBIEK?

erre az egyik macska ezt mondta:…

ja nem

EZT:

ELMENTEK!

HOVÁ?...kérdezte  a kutyamacska (vagymi)

MESSZIRE ÉS MÁR VISSZA  SEM JÖNNEK…TUDTÁK HOGY MI VAN VELED, DE NEM EZÉRT MENTEK EL

ekkor valami megmozdult a kutyamacskában…és hányt

ezután rádöbbent valamire…hogy összevissza evett mindent!

aztán ez öklöt ki a fejében: nem jó dolog eltávolodni a többiektől

még akkor sem ha azt hiszed hogy nem értenének meg 

a macskák elkísérték a kutyamacskát a többiekhez

és mindenki békességben élt tovább és tovább….

10 évre rá halt meg a kutyamacska…MACSKAKÉNT!....

Az előző rész

A második rész

Ma voltam megint azon az órán amelyiken járkál az a hülye tanár. Egyre jobban idegesít amúgy, de most nem ez a lényeg.

Nézegettem a diákat és arra gondoltam hogy, ha mindenki elkezdi "bevezetni" a régi divatot -gondolok én itt a hajra(emo), a ruhára(kockás, csíkos, stb.), a zenére(sokan hallgatnak régi zenét, köztük én is...akkor még volt ZENE...illetve az előadók is gyakran térnek vissza a retro-témához és előadásmódokhoz)- akkor miért ne lehetne ez így mással is, nem csak a zenével meg a többivel, hanem például az erkölccsel is. Gondoljunk csak Kossuthra, Széchenyire meg a többi hazafi emberre (persze ők sem voltak tökéletesek, de semmiképp sem annyira elvetemültek mint a mai """politikusok""".

Tehát én itt arra gondolok hogy mivan ha az válna """divatossá""" hogy mindenki becsületes, hazafi és önzetlen, ugyanúgy mint a divattal, a hajviselettel vagy az öltözködéssel történt. Bár gyakorlatilag nem függenek össze, de elméletileg a visszafejlődés kihathatna erre is.

érdekes lenne...

Bár valószínűleg elég nagy feldordulás lenne, sokan elpénztelenednének hiszen mindenki becsületes...

Felfordulás lenne szerintem, talán még anarchizmusba is torkollana.

Marha formális voltam ma!

Tudom.

Rég írtam.

Nem volt időm.

Talán nem volt semmi amit írhatnék.

Nem tudom.

Most egyedül vagyok Pesten...de csak ma.

Nyíregyházán voltam egy fasza koris jam-en -autumn in the city- és az aznap esti parti is jól sikerült.

Letöltöttem Megvettem a Yeah Yeah Yeahs legújabb -its blitz- albumát és kellemesen csalódtam hiszen még mindig tudnak újat mutatni.

Na szóval ilyenek vannak értitek.

Nem tudom...lehet meghal a blog mer senki sem olvassa (itt puszi azoknak akik igen:))

Na de most tényleg...

HA ERRE A BEJEGYZÉSRE ÉRKEZIK PÁR (nem egy vagy kettő) KOMMENT AKKOR FOLYTATOM, ILLETVE HA EGY KOMMENT ÉRKEZIK DE AZ NAGYON JÓ...AKKOR IS

Rajtatok áll...na hello

Ezt a kedves posztot másodszorra írom hiszen az első elveszett hogy a rák enné ki a tetves g..i k...a anyját a k...a fa..pi..ába bele!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szóval, el is kezdem

Ma történt velem egy olyan hogy egy bizonyos órán a tanár elkezdett mászkálni a padok mellett, ahogy odaért hozzám visszafordult. Mondom mi a fasz? Mér mászkál ez itt? Mivan ha éppen én eszek, iszok vagy éppen a pöcsömet szeretném vakarni? Ő majd szépen megnézi? Ez így nem járja. Mindenkinek megvan az intim szférája ahogy nekem is és neki is. Ha csak nem dolgozat van és nem egy puskázás miatti lábkitekerést akar véghezvinni, nekem ne járkáljon ott. Éppen eszek azt belenéz a SZÁJAMBA? Vagy bármi. Szépen maradjon ott a kis helyén és tartsa az óráját, mi meg addig eszünk, iszunk és figyelünk. Nem úgy van hogy vannak a kis gyökér diákok azt én meg tanítok...nekünk is megvannak a jogaink és ne mászkáljon a számba a rohadt életbe...

A másik dolog ami történt velem, az egy filmtörténet órán történt. Ezen az órán igazából a történelemről mesélt a NŐ. És mondott egy olyat (gondolom más állításait tolmácsolta, de akkor is belekötök!) hogy a történelem a múlt tudománya. Ez rendben van. Na most következik a lényeg! Ezután megcáfolta ezt az állítást és azt mondta hogy: már hogy lenne a múlt tudománya? Akkor létezik olyan is hogy a jelen tudománya és az magába foglalja az összes mai tudományt?
Na itt akadtam ki!
TE GYÖKÉR! A kifejezést hogy a múlt tudománya nem kell szószerint érteni. Az meg a másik hogy ebből a kifejezésből nem következik az hogy létezik akkor jelen és jövő tudománya is. Ezt a kifejezést azért találták ki mert a történelem a múltbeli dolgokat tanulmányozza, jegyzi le. Valami "hülye" kitalálta ezt a jelzőt és ilyen "HÜLYE" tanárok meg szépen félreértelmezik (persze most itt nagyzolok hogy hülye tanárok meg minden közbe pedig annyi eszem sincs mint a 12 ezreléküknek se! DE AKKORIS!).
Még ha létezne is olyan hogy jelen tudománya annak millió dologgal kéne foglalkoznia. Ez olyan minthogy ha azt mondanám hogy a Föld (Világ) tudománya...

Na szóval ilyenek is vannak.
Meg olyanok is hogy ezt másodszorra gépelem be és eléggé kiborultam, ordítoztam meg miegymás (a falat is ütöttem).

Miért mondja valaki azt hogy világéletemben?

Talán ő úgy gondolja hogy volt egy másik élete is, ami földön kívüli volt? Vagy talán azt akarja ezzel sugallani hogy ő neki majd lesz egy másik élete is, ami nem evilági lesz? Igazából nem értem.

Az sem tiszta hogy hogy írják...világéletemben vagy világ életemben, de azt hiszem hogy az előbbi bizonyul helyesnek mivel láttam egy szöveget a neten amiben a helyesírásról írtak és azt írta az emberem hogy: világéletemben hadilábon álltam az ikes igékkel. Gondolom akkor tudja hogy kell írni azt hogy világéletemben...

Na mindegy...szóval ez jutott eszembe.

KI VAN A KÉPEN?

Na hát már ILYENEM is van ! ! !

http://www.flickr.com/photos/bebifoto/

(a magyar címe gáz, ezért a zárójel és a kisbetű, mindegy!)

Tarantino filmeket nem sokat láttam. Végig...talán csak a Halálbiztos-at, Ponyvaregényből csak részleteket. De azért volt közöm a rendezési stílusához, csak talán a filmjeihez nem sok. De így is nagyon érdekelt a dolog...főleg hogy két és fél órás, no meg Pitt :).

Már a film elején éreztem Tarantino keze nyomát. A hatásvadászat már a főcímnél beindult amikor a szereplőket írták ki. Meg hát ugye a zene, az sem utolsó, de tökéletes.

Most mondhatnám hogy természetesen fejezetekből áll a film, de csak rémlik hogy a többi filmjei közül pár így épül fel, talán a Kill Bill...De nekem nagyon bejött ez a fejezetes dolog, sőt a komolytalanság is amikor néha "paintesen" kiír dolgokat a képernyőre illetve megállítja a képet és bemutat egy szereplőt. Az a helyzet hogy ezeket pont jó időben csinálta és egyáltalán nem vett vissza a film komolyságából vagy éppen meglepően ért és akkor meg azért nem vett le a filmből!

A cselekmény mondhatni kicsit lapos, de fenn tart a film és végig feszült volt a hangulat. A kihallgatásos jelenetek (főleg az első) hihetetlen feszültséget teremtett. QT jól megcsinálta, a két és fél óra alatt nem volt üresjárat!

A színészek, na hát azok meg első osztályúak...természetesen Pittet emelem ki előszőr, aki tökéletesen elsajátította az akcentust ami illik a korhoz és a posztjához és persze a szájtartás az nagyon komoly. Az SS katona Christoph Waltz is alakít benne rendesen, főleg amikor kihallgatás van, illetve a film végén.

Tarantino zenéi annyira bejöttek hogy nagyon...annyira jó volt mindegyik zene, kivétel nélkül...némelyik valahogy nem illet a korba, de akkor is marhajó volt mindegyik zene. Olyan más volt...talán 1 szimfónikus szám ha volt.

Azt hiszem nézni fogom ezentúl a Tarantino filmeket
 

(*****)

Na szóval, csak hogy leszögezzem, nem fog átváltozni filmbloggá a téma, csak néha lesz egy két vélemény nyilvánításom. De természetesen lesznek még "normális" posztok is.

Egy kis Brosky+jó zene

Na remélem nem unjátok...de megnéztem...és írnom kell mer #@{#@{

Na szóval ezt nem fogom magasztalni hiszen nem vagyok 13 éves (vagy fiatalabb)

Gondoltam vicces lesz meg minden, na de nem!

Ez sajnos gyerekfilm (nem úgy mint a Jégkorszak)

Egy ideig érdekes és vicces volt hogy beszélnek a tengerimalacok meg minden, de aztán már egy idő után semmi. A legnagyobb gond az volt hogy nem tudtam őket komolyan venni. Ezzel nem is lenne gond hiszen "vígjáték", csak hogy komolykodni próbáltak és hát ... nevetséges volt (negatívan értem).

A Másnaposokból a csávó is játszott benne, és sajnos ő is próbált komoly lenni...néha már túlságosan is. És hát csak arra tudtam gondolni hogy mennyire be...zott a filmben, így ez sem "jött át"

Végérvényben biztos jó, már akinek, csakhát ez CSAK gyerekeknek való. Nem úgy mint általában az animációs filmek, hiszen azok általában két réteget céloznak meg...minket...és a kölyköket.

A másik hogy a Rágcsávók kifejezés is nevetséges hiszen ezt is komoly arccal hajtogatták a filmben és hát őszintén szólva azért jobban néztem volna azt amikor azt mondják komoly pofával hogy G-Force...mert hát a Rágcsávók szarul jött le és ezt SEM tudtam komolyan venni...mindegy nem ragozom.

Gyerekfilm

Erre talán nem kellett volna elmennem

Előnyére váljon hogy van benne fordulat. És a légy volt a legjobb arc!
 

(**)