BebiBlog

Szegeden vagyok nem is. Dávid megsimítja kedvem és beleenged a városba, a nyúlós, ragacsos és érthetetlen gondolatain keresztül. Beülünk egy kávézóba ahol Karinthy is székel, épp halandzsázik valamit a pincérnek a vélgaban. Megfordulna a fejemben, hogy odamegyünk hozzá, de túl kicsi Utazás lenne az a koponyám körül. Így Ő lát meg minkem és idejön. Dávid már előre elkészítette mondanivalóját, frissen sütve adná át Frigyinek, de KáeFF már jó előre lefőzte az adagját és megállásra kényszeríti Dé tekervényeit:

                                                           -Mióta vagytok ott? Mióta mászkáltok fejem környékén?

Megtorpant elménk lépte egy röpke pillanatra aztán megint. Nem is hittük el először hogy hozzánk ért szavaival. Alig száradt meg fülünkben mondata és már el is illant, mintha amitt sem lett volna. Nem értettük. Itt volt vagy sem? Talán csak egymás agyveleje játszik némán velünk. Talán nem is úgy volt, ahogy lennie kellett volna. Talán nem is vagyok ott ahol lettem volna. Talán ő sincs itt, talán Ő csak egy képzelgésem, amit a nem létező részem hozott világra egy részeg bába által? Nem tudom, de nem baj. Mert A Dávid mindig szolgál nekem válasszal, amit hősmód megfogadok, de azért nehéz bízni elhatalmasodott elméjébenne.

Másnap felkelek és már ott is áll egy üres kávéval az orromnál. Nózóm alá dörgöli az igazságot már akkor, amikor még meg sem szagolhattam a reggelt, amikor még aurám is nyugszik az ágyon, MÁR AKKOR belekontárkodik burámba. Meghallgatom. Azt mondja nem volt álom. Csak azt hittem, hogy olyan. Este volt és telefonáltam. Csak elmondtam, ami történt velem. Meghallgatta, megértette és megnevette. Holnap találkoztam vele a többit most még nemtudom…hiszen csak egy sün: pici és –ke. 2010,03,25,21,46